Bemutatkozás

Continue

Fotó: Fényes Gábor

Lendvai Béla két évtizede járja újságíróként és magánemberként is a horvát Adria parti területeit és szigeteit. Hírügynökségi újságíróként, az MTI tudósítójaként az ország turisztikai és gazdasági eseményeiről, eredményeiről és újdonságairól éveken át napi rendszerességgel készítette híreit a magyar sajtónak.

Az egy-egy évben megjelent több száz írásának köszönhetően 2009-ben a horvát Turisztikai Minisztérium égisze alatt működő nemzeti turisztikai szervezet (Horvát Idegenforgalmi Közösség – HTZ) a külföldi újságíróknak adható Arany Toll díjjal (Zlatna penkala) ismerte el tevékenységét. A díj történetében első alkalommal, 2013-ban másodszor is Arany Toll díjjal jutalmazták, ezúttal – újságírói tevékenysége mellett – az Atlantic Press Kiadónál 2012-ben megjelent Adriakék, tengerzöld című könyvéért érdemelte ki a horvát elismerést. Útirajz-riportkönyve a megjelenést követően a legjelentősebb magyarországi könyvterjesztők sikerlistáin (Libri, Alexandra, Líra, Bookline) kategóriájában még két év után is az élvonalban szerepelt. Második könyve – és egyben első regénye – az Adriai káprázat 2015 júniusában jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában.

Az utóbbi években producerként segíti kisebbik fia, Kristóf kisjátékfilmjeinek elkészítését.

Zalaegerszeg: az Álomgyár Kiadó turnéja (2016)

Zalaegerszeg: az Adriai káprázat
bemutatója (2015)

Budapest, Alexandra Pódium:
az Adriakék, tengerzöld
könyvbemutatója – 2012
(Endrei Judittal)

Zalaegerszeg: az Adriakék, tengerzöld
bemutatója – 2013
(Marin Skenderovic, Balaicz Zoltán)

Budapest: dedikálás az
Ünnepi Könyvhéten (2013)

Zadar: a második Arany Toll díj
átadója (2013)

Budapest: dedikálás a Nemzetközi
Könyvfesztiválon (2013)